Szevasz Piskóta!
Képzeld kivették az epehólyagomat. Olyan jó élmény volt, hogy egy darabig nem szülök, az kurvaélet! 🙂
Viszont minden rosszban van valami jó, ez a “betegség” egy csomó mindenre megtanított, mert ugye az ember-jó esetben-minden élethelyzetből tanul és fejlődik, vagy ha nem, akkor addig kapja ugyanazokat a leckéket, míg át nem megy egy kettessel, én meg úgy vagyok az életemmel, hogy pontosan tudom, a dolgok okkal történnek és nagyon de nagyon arra gyúrok, hogy rájöjjek az ok-okozati összefüggésekre.
A kórház és ez az egész kiszolgáltatott helyzet megtanított arra, hogy a világ tényleg olyan, amilyennek látjuk. Közhely, de most jöttem rá, hogy nincs olyan, hogy A világ, mindenkinek valamilyen a világ.
A beteg embernek szűk és sötét.
Irigykedve nézi, ahogy a reklámokban tökéletes alakú nők szaladgálnak a tengerparton, miközben belőle csövek lógnak ki és nem eheti meg a kinder pingvint vagy a mirelit pizzát, csak a diétás kosztot.
Nekem ma az egész világ egy rötyi-kereső stratégiai játék lett, reggel fél9-fél11-ig olyan hasgörcsöm volt, hogy nem bírtam bemenni varratszedésre Kelenföldről és mindenhol vécéket kerestem, aztán mikor végetért ez az ámokfutás, akkor tudtam bemenni csak a dokihoz, de hogy abban a 2 órában nekem ellenségem volt a világ, a fájdalmam, a görcsök és a kétségbeesés, a “bazeg itt fosom össze magam a pályaudvaron” fíling úgy rámtelepedett, hogy ki sem láttam belőle.
Mikor elmúlt, akkor éreztem, hogy süt a Nap, melegem van, csiripelnek a madarak, de addig gúzsba voltam kötve. Érted mit mondok csibefasirt? Érted, hogy most x ezer embernek elmondtam, hogy ma hasmenésem volt? 😀 Na ez a nagy dolog! 😀
Szóval…a világ változik.
Mikor boldog vagy és szerelmes, akkor rózsaszín. Mikor szomorú, akkor szürke és tompa. Mikor ideges, akkor fekete és hangos. Tőled függ, milyen színű.
Arra jöttem rá, így közel a negyvenhez-megöregedtem, és nem tudom hol vannak az elmúlt éveim- hogy boldog akarok lenni. Nem tartósan, mert ez nem egy tartós állapot, de basszus én igenis nő vagyok.
Amerikaifilmes boldogságot akarok, nagy érzelmeket, éjszakai sétát az esőben, nevetést, pörgős szoknyában csókolózást, eszeveszett szerelmet és lángolást, mert tudod kisfiam, én még nem voltam boldog.
Még nem éreztem azt, hogy valaki engem szeret. Hogy együtt van velem, reggel rámnéz és azt mondja: egész életemben rád vártam, hol voltál eddig?
Nem tudom milyen, mikor valaki lát engem. Érez engem. Magához szorít és könny szökik a szemébe attól, hogy létezem és rám talált. Hogy észreveszi azt, milyen csodálatos ékszer vagyok, egy kincs, akit biztonsággal tart a tenyerében. És persze én is ezt akarom érezni valaki iránt.
Izgatottan várni az smst, a facebook levélkét, az emailt, sütni-főzni, mert este átjön vacsira, persze odaégetni az egészet a francba, mert a konyhában nem vagyok nagy spíler mint tudjuk, de hogy érted na.
Azt szeretném, ha valakit boldoggá tudnék tenni. Ha valakivel együtt fejlődhetnénk tovább, közösen, egymással, egy közös világban, szeretetburokban, nevetéssel, vitatkozásokkal, élménygyűjtéssel, jövésmenéssel, mint a fölnőttek.
Olyan jó lenne azt érezni, hogy értékes vagyok és képes arra, hogy megamardjon mellettem valaki.
Nem vágtam még gallyra párkapcsolatot, mert nem igazán voltak párkapcsolataim, tapasztalatom sincs, a múltkor találkoztam egy sráccal és azt mondtam neki, hogy én nem tudom hogyan kell “járni” valakivel, hogyan kell viselkedni, mit illik mit nem, abszolút nincs rutinom és valljuk be, öreg vagyok.
A fiatal éveim elmentek önsajnálatra és arra, hogy magamat kerestem, dolgoztam, tanultam, írtam és féltem.
Féltem randizni, féltem szexelni, féltem megnyílni, most is be vagyok gubózva, elbújok az internetbe, vicceskedem, agyalok, de hogy ez biztonságos, mert itt nem bánt senki. Félek a fájdalomtól, a pofáraeséstől, hogy levetkőzöm valaki előtt és azt mondja hogy úristen, de gáz ahogy kinézel, a narancsbőr, az ez, az az, de el kell fogadnom magam, így nézek ki, tudok rajta változtatni és vannak nálam csúnyábbak és szebbek is. De nincs még egy olyan, mint én és én különleges vagyok és különleges társat keresek, akivel értjük egymást és érezzük egymást.
Aztán hogy ez meddig tart, ki tudja.
Legjobb barátnőm mondja mindig, hogy ne tartogassam magam a nagy Ő-nek, ismerkedjek bátran, menjek bele helyzetekbe, szerezzek tapasztalatot, de tudod, be vagyok fosva rendesen. Engem a pasik mindig csodabogárnak néznek. Fura szavakat mondok, fura dolgokat kérdezek, fura az agyam, a mentalitásom, a világképem, de hát 7 milliárd emberből csak van még egy másik ilyen fura nem? Annyira nem vagyok én speciális eset!
Szóval hogy…annyi rosszat megtapasztaltam már, annyi kudarcot és fájdalmat, hogy elég volt, ki szeretném nyitni magam a boldogság felé. Igenis tessék engem halálosan szeretni mert én ezt tudom viszonozni! Képes vagyok dolgozni magamon és a másikon is, harcolok, izzadok, nagyon szeretek fejlődni és küzdeni, nem azt várom, hogy az ölembe pottyanjon valaki, szívesen ott vagyok valaki mellett évekig, mint társ, mint segítség, mint pajtás és mint nő, aki biztonságot nyújt és oltalmaz.
Kint van az erkélyen egy kis asztal és 2 szék.
Esténként kimegyek, mikor már sötét van és kiviszek egy mécsest. Leteszem az asztalra és elképzelem, hogy egyszer itt fog ülni velem szemben valaki. És csak csendben ülünk és azt érezzük, hogy ez most nekünk JÓ. Nem történik semmi, csak érezzük, hogy jó. És az a valaki itt lesz, ebben a lakásban, ami mindig üres és csendes, ahol csak én megyek a saját agyamra, ahol csak falak vannak és bútorok, és valaki megtölti majd élettel, mozdulatokkal, szavakkal és nevetéssel.
Mikor pedig reggel mennie kell, ittmarad az illata a párnán és felidézem a mozdulatait és meleg kis mosolygás cikázik végig a testemen.
Ez minden amit szeretnék.
Egy kis boldogságot így negyven felé. Mert már megdolgoztam érte és mert már tudnám értékelni.
Vigyázz magadra Piskóta! Gondolok rád minden nap tengernyi szeretettel.
És nagyon hiányzol.
Ölellek:
A Te bolondos anyukád.
Kommentek