Szevasz Piskóta!
Nagyon rég nem írtam neked pöcsös. Ez nem jelenti azt, hogy ne gondolnék rád minden egyes nap, csak elsodortak az események. Kicsit olyan, mintha valaki más életét élném.
Sok dolog történt. Nagyon sok. De ha úgy nézzük, akkor meg semmi.
Változtam, változom. Encsi szerint jól állok és képzeld, hamarosan megkezdem az analitikus terápiát a másik terápia mellett. Azért, hogy ne legyek szarfej. Azért csinálom. Hogy megleljem a hozzáférési kódokat saját magamhoz. Jól eldugtam őket.
Hogy mi van velem? Pár hete betöltöttem a negyvenet. Nem volt buli, betegség miatt, de kaptam egy csomó ajándékot, tök jól esett, torta, könyv, miegymás.
Nincs pasim még mindig. Az illúziókat próbálom elengedni, nem futni olyanok után, akiknek nem kellek és észrevenni azokat, akiknek meg kellenék. Ez kurva nehéz meg őszintén megmondva, nem hiszek én már ebben a párkapcsolatosdiban. Az intézményben hiszek, az tök jó, de ha 15 és 40 között egyszer sem jött össze, nem hinném, hogy pont most indulna be a dolog, de Encsi szerint hamarosan lesz faszim és Encsi tudja, mert ő okos, azt mondta, az analitikus terápia majd segít és visszafelé folyik majd a folyó. Érdeklődve várom mi lesz, nem jártam még ilyenre!
A gyerek téma.
Attól annyira szomorú vagyok, hogy leértem a szomorúságom aljára és elengedtem.
Elég horror belenézni a tükörbe és azt mondani, hogy ezt elbasztam és gyáva voltam, gyáva vagyok, de így van.
Gyáva nyúl vagyok, egy beszari kis senkiházi, aki valamiféle álomvilágban meg idealizált képekben él a valóság helyett.
Azért nem szüllek meg, mert nem tudlak elképzelni apuka nélkül és nincs apuka per pillanat. Nincs olyan, aki hosszú órákat, vagy napokat akarna velem tölteni, nem hogy gyereket akarna csinálni nekem! És ezt nem tudom elengedni, nem tudok spermabankba menni vagy ilyemi, mert a természetben hiszek. Ha jönnöd kell, jössz, ha úgy érzed még nincs itt az ideje, akkor nem jössz, ha pedig sohasem fogsz jönni, sohasem jössz majd és ezt valahogy meg kéne bocsátanom magamnak. Mármint a gyávaságot és az önzést.
Szoktam rád gondolni.
Itt fekszel mellettem, valamelyik nap álmodtam is veled. Láttalak. Elképesztően szép voltál, pont olyan mint én pici koromban. Zöld szemek, óriási szempillák, kisoroszlán orr, tudod, ilyen kis tömpe kocka, meggypiros csőr, benne cumi. De álmomban mindig megszakad a kép, nincs meg az apád, nem tudom hogy kerültél mellém. Néha azt álmodom, hogy férjhez megyek de egyedül vagyok az oltárnál.
Furcsa, mert tudom, hogy VAGY. Viszont minden egyes nap egyre távolabb kerülök tőled. Csinálom a dolgaimat, pénzt keresek, intézkedem, nyavajgok, alszom, szenvelgek, vagy épp nevetek, zabálok, megyek focizni vagy utazom. És gondolok rád és arra, mit lehetne tenni az ügy érdekében.
Pasizni.
Azt nem tudom hogyan kell. Pár napja kimozdultam, táncikálós hely, a kutya nem jött oda hozzám.
Ja de, hazudok, 4 csaj, hogy milyen jó lett a Tékasztorik film. Tök arik voltak, de sajnos csak a pasik érdekelnek. Őket leszámítva nem keltettem fel a hímek érdeklődését. És érthető, nem vagyok 25 éves és 55 kilos széparcú csajszi. Meghíztam, csinos se vagyok, meg asszem a kisugárzásommal is gond lehet, bár nem akarom bántani magam, kezdem unni.
Neten se nyomom a társkeresőt, ma Tinderen ráírtam egy faszira, de nem válaszolt, pedig szép darab, tiszta tetkó meg minden, szakáll, van vagy 120 kilo, teljesen ideális. Fogalmam sincs miért bukom a vikingekre. Ez valami tinédzserkori becsípődés lehet.
Szóval…apád nem tudom hol van. Elmentem a karmaasztrológushoz, de nem sok jóval kecsegtetett. Állítólag 2 és fél év tanulópálya jön az életemben, karrier, lóvé, sikerek, de férfi az sehol. Majd jön valaki és kiköltözöm külföldre és ott lesz csávó. Ezt mondta. És ezt úgy mondta, mintha lenne időm, pedig nincs.
Pár napja megvan életem legújabb mottója, én találtam ki, így hangzik:
“Mindenem megvan, amire sohasem vágytam az életben.”
Abszolút találó, szerintem lefedi az egész lényemet. És amim megvan, annak örülök! Tanítani imádok, te, az valami csoda! Írni is jó, filmet csinálni is jó volt, szeretetet kapni is nagyon jó! Ezek a dolgok nyúlnak a hónom alá, ezek tartanak a felszínen.
Viszont nincs akksi. Nincs itt a lakásban senki tudod, és az nagyon rossz. Nincs kihez beszélnem, nincs bújás, ölelés, szercsi, meghittség. Egyedül vagyok és valaki azt mondta, hogy ehhez bazi nagy bátorság kell és ez igaz, valahol a gyávaságom mellett iszonyú bátor is vagyok, meg nyilván minden vagyok és a minden ellentéte is.
Arra jöttem rá, hogy ami felett nincs hatalmam és kontrollom, azt nem ütöm.
Nem lehet akarni szarni, aludni, éhesnek lenni, szeretni, vagy hogy ne essen az eső és süssön ki a Nap. Ezekhez alkalmazkodni lehet és elfogadni. Nem lehet akarni, hogy szerelmes legyen belém valaki holnap. Nem lehet gyereket akarni, azt befogadni lehet szerintem és megteremteni neki a helyet, de úgy érzem, itt erőszaknak nincs helye.
Így történt, hogy vettem egy nagy levegőt az előbb és leültem az ágyam közepére és azt mondtam a nemtudomkinek (Isten, univerzum, energia, fasztuggya), hogy oké. Alázattal beletörődöm, hogy ez az én utam és ha ez az, akkor elfogadom.
Mondanám, hogy jót tett, de mocsadék szarul vagyok, viszont békét kell kötnöm magammal.
Alázattal köszönöm azt, ami van és alázattal köszönöm azt, ami nincs. Tudom, hogy ahogy öregszem, úgy fog összeállni a mozaik és látni fogom, mi miért történt.
A szívem mélyén persze ott vagy és nem tudok lemondani rólad. Nem azért, mert gyereket akarok, szülni akarok, társadalomba beilleszkedni akarok, hanem mert igenis jó lenne megélni a világmindenség legnagyobb csodáját, azt, hogy a testem képes életet adni. Nem akarok ebből kimaradni, mert minden sejtem erre van kódolva, erre van berendezve, hogy életet adjak magamból. A legdurvább, a legmisztikusabb és legérdekesebb dolog ez számomra. Kvázi, hogy Istent játszani, teremteni, behívni a létbe valakit, önkényesen, az én döntésem szerint. Milyen zorall mi? Hogy a nők képesek erre. Asszem a férfiak ezért háborúznak, mert ők ezt nem tudják, csak mi.
Mindenki Isten akar lenni és persze senki sem lehet az, hiszen mi nem tudunk a semmiből teremteni.
Befejezem a bölcsészkedést Piskóta, mert hamarosan éjfél.
Sokat gondolok rád. Egy végtelenül békés, szelíd, csendes tenger vagyok és valóban elfogadok sok mindent, de még adok 2-3 évet magunknak jó? Utána nincs visszaút, de talán van egy kis időnk.
Bárhol is legyél, vigyázz magadra! Apádnak pedig azt üzenem, hogy élőben nem nézek ki olyan jól, mint a Tinderen, de hosszú távon főnyeremény vagyok és esküszöm, megtanulok főzni!
Puszillak pöcsös!
Szeretettel!
Anyád. (A tied.)
