Elég szörnyű éjszakám volt.
Összevissza álmodtam mindent, szorongva keltem, folyt rólam a veríték, meg egy picit sírdogáltam is.
Mi a franc van veled hülyegyerek?- kérdeztem magamtól költőien- olyan csodálatos az idő, egészséges vagy, dolgozol, tudsz venni kaját, önálló vagy, mi az anyádért pörgeted magad felesleges baromságokon?
Szóval leültem egy kicsit elbeszélgetni magammal.
Elővettem egy darabka papírt és elkezdtem összeírni, miket szoktam álmodni, mert azt mondják, ha rendszeresen ugyanarról a dologról, helyzetről, emberről, érzésről álmodunk, akkor az még nincs feldolgozva.
Nekiálltam írni és döbbentem láttam, hogy a lista sokkal hosszabb, mint azt sejtettem.
Jézusom, ennyi minden gubanc lenne bennem?
És igen.
Volt itt kérem családtag elvesztése, régi nagy szerelem, ex-munkahelyi belviszályok, barátok és barátnők, akikkel már nem vagyok jóban, alig győztem felsorolni saját magamnak is, hogy mik azok a pontok, amiken még nem sikerült túllépnem.
Mert a hétköznapok rohannak. Felkelünk, tesszük a dolgunkat, késésben vagyunk, vásárolunk, családozunk, netezünk, közben meg aljas kis sunyi módon rágnak minket a lélekmanók, a múlt árnyai és kísértetei, akik nap közben csendben alszanak, éjszaka viszont kiszabadulnak és hatalmukba kerítenek minket.
Igen, a legutolsó dolog, amivel manapság foglalkozunk, az a saját lelki békénk és a saját pszichés egészségünk. Ha a test jól van, akkor minden oké, csóri lélek az meg…olyan mint a mostohagyerek, csak akkor babusgatjuk meg egy kicsit, ha jelez, ha kikopog onnan belülről, hogy hahó, csinálok neked pánikbetegséget, depit, szorongást, hogy vegyél már észre te szerencsétlen!
Sajnos-vagy hála az égnek-nincs olyan alkalmazás vagy vírusirtó, ami rendbe tenne minket pár perc alatt. Beszélgetés kell, önanalízis, könyvek, tanfolyamok, videók, segítők, szakemberek is néha. Ez egy hosszú, hosszú folyamat és kézzelfogható eredménye nagy hirtelen nincs is, csak évek múlva jelentkezik a siker-ha jelentkezik.
De én, ma, úgy döntöttem, hogy leülök a fenekemre és napi 1 órában elbeszélgetek magammal. Szépen csendben, nyugodt körülmények közt. Hogy miért álmodom ugyanazt állandóan, kinek miért nem tudok megbocsátani, ki miért bántott engem, kit bántottam én, milyen helyzetekben nem védtem meg magam, miért kísértenek a régi, plátói szerelmek és miért nem tudom feldolgozni, hogy 11 éve meghalt a Nagyapám.
Békét szeretnék és nyugalmat. Pihentető álmokat, mosolygós ébredést és rendet, hogy a kísértetek megszelídüljenek és ne mászkáljanak ki a fiókokból éjszaka.
Nagyon fáj kimondani, de meg kell bocsátanom magamnak egy csomó mindenért. Annyit hibáztam, hogy az elképesztő, és ezeket cipelem, táplálom, éltetem, marom magam, miközben akiket esetleg bántottam, már rég elfelejtették az egészet.
Azt mondják az okosok, hogy a megbocsátás: felejtés.
Hogy mikor a gyerek visszapofázik, olyat tesz, hogy szíved szerint fenéken billentenéd és utána bocsánatot kér, akkor szívből megbocsátasz neki és egy idő múlva elfelejted, valóban elfelejted, mert nem ez számít és mert nem követett el halálos bűnt.
Ha belegondolsz, nem is másoknak ártunk a legtöbbet, hanem saját magunknak. Én életemben nem követtem el olyan bűnt, akár erkölcsit, akár fizikait, ami tönkretette volna egy másik ember életét. Ellenem követtek el ilyet, de akik ezt okozták, nem is tudnak róla, tehát az én feladatom “feloldozni” őket, mert általuk én is gúzsba vagyok kötve.
Megbocsátás, elengedés, önszeretet, önértékelés.
Jó nehéz leckék.
Megnyugtat a tudat, hogy van rá egy egész életem, és megijeszt a tudat, hogy minél később lépem meg ezt, annál boldogtalanabb leszek és annál több boldog évet szalasztok el.
Most előveszem a listámat és elkezdek rajta dolgozni, szépen, sorban, egyesével.
És ha minden jól megy, talán pár év múlva már csak mosolygós és vidám álmaim lesznek…
Aludjatok jól és ne bántsátok magatokat. Szerintem ez nagyon nagyon fontos.
Szeretettel:
Viki.
Kommentek