Szevasz Piskóta!
Hogy vagy pöcsös? Mi volt ma a jáccón? Vigyázzál a szőke fürtös kislányokkal, jól gondold meg kinek adod oda a formázókészletedet, mert a végén nagyi leszek! 🙂
Naszóval.
Azon gondolkodtam ma este, hogy mitől félek a legjobban.
És arra jutottam, hogy a magánytól.
Hogy úgy fogok megöregedni, hogy nem adtam életet, nem szeretett senki, nem voltam múzsa és édesanya. És amikor már visszafordíthatatlan a dolog-olyan 50 körül-akkor majd azon kapom magam, hogy elrohant az élet, és nem történt velem semmi.
Félek egy párkapcsolat súlyától, félek a szerelemtől, mert sokszor fáj, félek a felelősségtől, hogy “elrontalak”, félreszeretlek, olyan nehéz kereszted leszek, amit nem tudsz majd levetkőzni. Félek, hogy apád elhagy és hogy egyedül maradok veled, pénz nélkül, kétségbeesetten, a sérült kis lelkecskéddel, a krokodil könnyeiddel, az “apa hol van?” kérdéseiddel, amikre nem fogok tudni mit mondani.
Rengeteg parám van. Például hogy te már ott vagy a pocakomban, hetedik-nyolcadik hónapban vagyunk és apád lelép. Félek, hogy beteg leszel, hogy csalódsz bennem, hogy nem olyan lesz az életed, amilyet elképzeltél.
Félek, hogy mi lesz, ha nem értjük, nem érezzük egymást, ha megszakadok és te akkor is utálni fogsz.
Félek, hogy túl foglak szeretni, a széltől is óvni és önállótlan leszel, én meg rádtelepszem és megfulladsz tőlem.
Jaj picur, olyan bonyolult dolog jól szeretni! És tudod…picit most sírok várjál…szóval…tudod nekem egyetlen célom van. Az, hogy megmutassam a világnak, hogy jó anya vagyok és te normális lettél, fasza srác, okos, mélyen érző, becsületes, empatikus, érzékeny, aki nem anyámasszony katonája. Azt akarom, tényleg, hogy ne legyél sérült, ne szenvedj annyit magadtól mint én, hogy könnyítsek neked, ne pedig rád pakoljak terheket, és ez tudod…ez bazi nehéz, jó szülőnek lenni kőkemény munka. És nem fog érdekelni ki mit mond, az érdekel, hogy neked jó legyek, hogy amikor felnősz, akkor ne azt mondd, hogy anyám, dögölj meg, ezt elbasztad és gyűlöllek, hanem azt mondd, hogy köszönöm te bolond, lásd, jól csináltad.
Vannak előttem családmodellek és van elképzelésem arról, hogy hogyan igen és hogyan ne. A hogyan ne már tiszta, a hogyan igen meg irtó nehéz, beállni középre, hogy ne hanyagoljak el de ne is üljek rád, hogy egyszerűen csak ott legyek a közeledben akár szó nélkül is, hogy érezd a biztonságot nyújtó melegségemet és a szeretetemet, mint egy öreg cserépkályha úgy. Nem jéghidegen és nem forrón, hanem állandó kis lángon égve.
Nagyon félek, hogy kifutok az időből, hogy nem találom meg apádat. Sokan kérdezik miért nincs senkim és hidd el, nem tudok válaszolni. Piszkálnak, hogy magasak az elvárásaim biztos, de hidd el hogy nem! Olyan embert keresek, aki megért, ez minden! Lehet alacsony, magas, kövér, sovány, gazdag, csóró, tökmindegy, olyan emberről álmodom, aki ért és érez engem és én is őt. És ez nagyon egyszerűnek hangzik de látod milyen nehéz, 38 év alatt nem találtam senkit és sajnos nem tudok abból engedni, hogy jó legyen köztünk a kommunikáció, mert az az alapja mindennek. És a szeretet, persze. Hidd el, hogy nem vagyok finnyás, mire lennék, nem vagyok se bombázó, se jómódú, ne úgy képzelj el engem, hogy irtó válogatós vagyok, csak nagyon ritka az olyan ember, akivel közös rezgésen vagyok, aki jót kérdez, jót mond, akinek a szájában otthon vannak a szavaim, akinek a szavai jó helyen vannak a szívemben.
Nem öltem meg egyetlen párkapcsolatomat sem, mert nem is volt igazándiból, nyilván mert halálosan félek, hogy sérülök. Olyan sok minden fájt már, de tudom, hogy bele kell mennem bizonyos élethelyzetekbe és beleállnom a forgószélbe, fájdalom nélkül nincs győzelem kisfiam!
Félek a szextől, félek odaadni magam csak úgy, mert értékes vagyok, nálam nincs testiség lélek nélkül, nincsenek futó kalandjaim, félek a ragaszkodástól, nagyon hamar megszeretem azt, aki kedves hozzám. Félek a boldogságtól, mert súlya van. Félek boldog lenni. Olyan vagyok, mint egy kóbor kutya, egy jó szóért odaadom a lelkem. Nem szabad. Így lehet igazán sérülni.
Szóval félek. És az idő ellenem dolgozik. És nagyon szomorú vagyok, hogy nem vagy itt velem, hogy nincs mondjuk egy 10-15 éves fiam (vagy lányom), nincs értelme az életemnek, kimondom a frankót, üresek a napok, nem történik semmi, nem vagyok a helyemen. Egy nő szerelem és gyerek nélkül csak féllábú koldus. Én ezt vallom. És lehet vele vitatkozni.
Sok mindentől félek prücsi, és nagyon nehéz ám egyedül, hidd el, a saját agyamra megyek. És öregszem, és nem vagyok már olyan rugalmas mint rég, de szerencsére a humor sok mindenen átsegít. Persze van amin én sem tudok nevetni.
Félek, hogy ki fognak gúnyolni a hátam mögött pár év múlva, hogy nincs családom. Cikinek kell majd éreznem magam és végtelenül szánalmasnak. És cserébe azt sem mondhatom, hogy srácok, én így vagyok boldog, mert látni fogják rajtam, hogy ez nem igaz.
Nem tudlak megszülni, pont annyi pénzem van, hogy hó végén marad egy ötszázasom, nincs pasim, ha belegebedek, akkor sem tudlak a világra hívni, mert nem tudlak! És hidd el, a csontvelőmig azon dolgozom, hogy legyen pénzem és összerakjam magam és bevonzzam édesapádat és közösen létrehozhassunk téged, de kurva nehéz életem volt és nagyon mélyről jöttem vissza, nagyon sok évemet elvitte, hogy viszonylag normális és értelmes ember legyek, mert a nehezebb utat választottam.
Bonyolult dolog ez a létezés, sok bajom van vele, túlagyalom, túlkomplikálom, de nem tudok a felszínen úszni, sok tapasztalás és tudás kell ahhoz, hogy ne rontsalak el, hogy normális anyukád legyek. Nem akarok szar szemét anya lenni, iszonyatosan azon vagyok, hogy ha eljön az idő, egy boldog és pszichésen egészséges lurkót faragjak belőled. És az a nagy kérdés, hogy ha én nem vagyok az, akkor készen állok-e rád.
Bocsáss meg nekem kisfiam. És várj rám még egy kicsit. Hiszem, hogy akkor fogunk találkozni, amikor megérettem Rád.
Ölellek:
Anyu.
Kommentek