Szevasz Piskóta!
Képzeld, jobban vagyok. Ezért jó a mániás depresszió, olyan, mint a hullámvasút, egyszer fent, egyszer lent, olyan szépen rángatnak az érzéseim, hogy gyakorlatilag egy 24 órás meglepetés csomag vagyok saját magamnak.
Azon filózom, hogy mi a szerelem. És képzeld nem tudom definiálni. Persze vannak ilyen todományos izék, hogy kémia meg endorfin meg satöbbi, de én azt hiszem, hogy ez valami más, valami magasabb szintű. Mármint a nőknek. A pasik ezt sem bonyolítják túl, de mi, puncisok, mi aztán a kombinálás meg a felesleges agyalás mesterei vagyunk, velem az élen, aki egyfolytában kattog valamin és hülyeségeket csinál.
Szóval háromszor voltam szerelmes, illetve három és félszer, mert ez a legutóbbi ez azt hiszem csak fél volt, mert csak rávetítettem szegény párára valamit, az meg csak lesett, hogy mi bajom van, meg nem is viszonozta.
Van olyan, hogy az ember “félreérez.” Hogy megismerkedik valakivel és azt mondja, igeeen, ez az a férfi, álmaim lovagja, akivel holtodiglan és akinek szülök vagy százat és aki a lelki társam és és és…és aztán 3 év múlva megölik egymást a válóperes ügyvédnél. Szóval a szív sem csalhatatlan és az ész sem.
Nyilván, ahogy öregszünk, már nem olyan a szerelem, mint 16 éves korunkban. Mert már mérlegelünk, döntéseket hozunk és a döntéseinknek következményei vannak. Felnövünk és már csak álmodozunk az amerikaifilmes szerelemről, hogy kéz a kézben rohanunk a naplementébe és megőrülünk és lakókocsival bejárjuk a világot, mert már munka van, adósságok, robotolás, elhízás, fásultság és valljuk be, egy olyan idős muff mint én, már nem a rugalmasság és a bogarasságmentesség istennője, hanem picit fáradt, picit megtört, picit tele van a pöcke úgy mindennel.
Persze van bennem rákenroll, a szaladás meg a lakókocsi meg a szivárvány meg a csak mi ketten, de egy negyvenes pali meg már nagyon ritkán ilyen. Szóval, azt hiszem a szerelem minden életszakaszban más és más.
Az egyik rém okos megfigyelésem az az, mikor az emberek összekeverik a szerelmet az esztétikummal. Lát a csávó egy bomba nőt és azt hiszi szerelmes, miközben csak tetszik neki. Összejönnek, szexelnek mint a bolond, aztán a szépség kezd állandó lenni, unalmas, és előjön a másik természete, a hibái, és akkor koppanás van. A szerelem és a szépség nem ugyanaz. Én már voltam szerelmes olyan bűn ronda csávóba is, hogy ihaj, meg oké, meseszépbe is, de utólag visszagondolva én is az esztétikum áldozata lettem.
Tudod, mindjárt 40 leszek. Az jutott eszembe, hogy amikor harmincas vagy és találkozol valakivel és megkérdezi, hogy na és pasi? Család? És kényszervigyorral azt mondod, hogy lófasz sincs, akkor megveregetik a vállad, hogy jaj ráááééérsz méééég, majd jön az igazi.
40 után tudod mi van?
Csend.
Hümmögés.
Már nem mondják, hogy kitartás, ráérsz, jobb lesz, csak csend van és 3 dolog fut át a kíváncsiskodó agyán.
1. Azért vagy egyedül, mert leszbi vagy.
2. Azért vagy egyedül, mert olyan ótvar természeted van, hogy kinyírsz mindenkit magad körül.
3. Van valami nőgyógyászati betegséged és gyerektelenül, macskás vénasszonyként fogod végezni.
És te ott állsz, a csendben, és nem tudod elmondani, hogy csókolom Marika néni, én vagyok a legeslegjobbfej a világon, nem is vágtam haza a párkapcsolataimat, mert nem volt mit, és azért nincs gyerekem, mert nem találtam hozzá apukát.
A szerelem az istenek dolga. 7 milliárdan vagyunk, találni 1, vagy 2 embert, akivel évekig jól érzed magad, olyan, mintha a lottón eltalálnád az 5 nyerő számot. Bazira kicsi az esélye. Persze vannak boldog párok, aminek örülök, sohasem voltam irigy, sőt, szeretem ha boldogok az emberek, de hiszek abban, hogy ez az egész szerencse kérdése is. Kit dob eléd az élet, kibe akadsz egy buliban, a villamoson, mennyire vagytok közös rezgésen, mennyire értitek egymást satöbbi… Van benne szerepem, de KONKRÉTAN nem tudok tenni érte, nem tudom megvenni, letölteni a netről, maximum annyit tehetek, hogy nyitott vagyok és dolgozom magamon, hogy ha jön majd apád, akkor meg tudjam tartani, úgy, hogy meghagyom a szabadságát, nem birtoktárgyként kezelem, hanem csak a közelében vagyok és inspirálom, könnyebbé teszem neki a hétköznapokat. De ez nem úgy megy, hogy felkelek szerda reggel és ÉN elhatározom, hogy na, márpedig estére szerelmes leszek! Ehhez kell valami, valami égi, valami valami, amit nem tudok, hogy mi.
Szóval, nem tudom mi a szerelem. És nem tudom milyen, mikor belém szerelmes valaki. Azt hiszem egy nő életében nincs is ennél szánalmasabb és fájóbb. Mert egy nő akkor nő, ha szeretik. A pasik elvannak, ők nem függenek a nőktől, szépnek és kívánatosnak látják magukat önmaguktól is. De egy nőnek ehhez férfi kell, aki megdicséri a haját, kinyitja neki az ajtót, virágot hoz és kívánja, becézi, figyel rá.
Ahhoz, hogy meleget árasszunk, nekünk igenis kell a férfi, különben totál üres az életünk. Jöhet karrier, sikerek, akármi, nekünk szerelem kell és romantika, fészek, gyerek és tűzhely. És ez szép, és ez ellen eszem ágában sincs harcolni.
Nem tudom mi a szerelem kisfiam, talán úgy halok meg, hogy nem voltam múzsája senkinek, hogy nem fájt a hiányom senkinek, hogy nem írnak nekem szerelmes verseket, hogy nem csordul könny senki szemébe, ha az én illatomat érzi.
Furcsa dolog ez a létezés kis pöcsöském. Furcsa, hogy olyan egyszerű és mégis olyan bonyolult.
Nincs rossz kedvem, csak ha nem hagyok nyomot senkiben, akkor mi értelme volt az életemnek?!
Vigyázz magadra és ha odafent vagy, akkor mondd meg a szakállas bácsinak, hogy van egy teremtménye, aki még mindig hisz a csodákban.
Puszillak pocok!
Anyud.
Kommentek