bolondanyu

Bricsitdzsonsz bekaphattya!

Szevasz Piskóta!

 

2015 június huszonharmadika van, ez egy ilyen nagyon szép őszi nap, fúj a szél, bekapcsoltam a fűtést és szarrá áztam az esőben. Méghogy globális felmelegedés…Pfffffffff! Kamu marketing trükk! 🙂

 

Képzeld el, szarkész vagyok! Szarkéééééész! Olyan nyomorultul érzem magam 2 napja, mint akit lehúztak a rötyin, lehánytak, ledaráltak és kimostak 90 fokon. Ilyen depressziós döglött hal vagyok, lóg az orrom, halni készülök percenként, a búrám is fáj, Vitnihjúszton meg Brájenedemsz videókon bőgök, szóval nekem kicsöngettek édesegykomám! Biztos a hidegfront, hogy a rohadás enné meg, vagy valami Hold ciklus, vagy térerő- Hartmann zóna fengsuji kurvaannnya, nem tudom mivan, de a saját agyamra megyek!

 

Változás nincs sok az elmúlt időszakhoz képest, pusztán annyi, hogy felbukkantak mindenféle udvarlók (azaz udvarlovak, ha nyelvtanilag nézzük, ugye…).

Van egy srác, annak teccem. Nem mondta, de levágtam, ami valljuk be, óriási teljesítmény részemről, mert én csak abból értek, ha konkrétan belemondják az arcomba hogy mi a helyzet, de ez annnnnyira egyértelmű, hogy csuda.

Helyes(ke) pasi, magas, sportos, jó természetű, olvasott éééééééééés thermmmészetesen nekem nem jön be! A kúrva Ámor, hogy dögölne meg, esküszöm direkt csinálja! És találkoztam a faszival párszor és győzködtem magam, hogy jó lesz ez, jó lesz ez, nem is olyan unalmas, nem is olyan buta a szeme, ne válogass gyökér mindjárt 40 vagy, de nem jön az érzés na. Hiába tudja az ember, hogy tojnia kéne, ha nincs inger, nincs kaki! Tökkkkivagyok!!!!

 

Van egy másik srác, az teccik, magas, szőrös, büdös (csak vicceltem)-természetesen házas, ofkorsz, ilyen idős korban ki NEM az?-okos, humoros, van kémia, van melegség a szívemben, gondolok rá, hiányzik, satöbbi, na azt meg úgy kicsináltam fészbúk cseten, hogy az éééééletben többet nem fog hozzám se szóóólni! 😀

 

Jól nyomom kisfiam? Királyság mi? Anyád totál zakkant!

Úgyhogy most kedd este van, előttem egy vödör Nutella, becsápoltam másfél deci agancsost (Jéger), keresek valami sírós-picsogós romantikus nyáladzást és nekimegyek magamnak egy villanyborotvával, aztán kiugrom az elsőről. A kertbe.

Fú, nagyon végem van hallod. Ha tehetném, most azonnal szakítanék saját magammal! Az idegeimre megyek! Utálok nyűgös lenni, olyan vagyok, mint egy morcos takonygombóc, nyúlok málok ide oda, nem találom a helyem, bláááááááááááááá uuundorííítóóóó!

 

Folyton arra a pasira gondolok, aki bejön. És kidülledt szemekkel skubizom a kurva fészbúkot, hátha ír. Persze nem ír, cserébe mindenki más megtalál, boldog boldogtalan, én meg csalódottan válaszolgatok félszavakkal és közben azt sasolom, posztol-e valahova valamit a srác.

15 éves vagyok, esküszöm! Tarkón kéne csűrni egy lapáttal, hogy vegyem már észre magam, de semmi esélyem.

És amúgy meg mi van, ha ír? Semmi. Házas, gyereke is van. Oké, szar a kapcsolatuk, de együtt maradnak a gyerek miatt, amit tisztelek becsülök, én meg ugye nem fogom szétszedni őket, mert a gyerek az szent. Szerető sem akarok lenni, mert az mindenkinek szopó. Akkor mit akarok? Negyvenes, egyedülálló pasit? De a 40 olyan öreg! Mikor lettem én 38 és fél? Énisöregvagyok!!!!! Harmincas csávót akarok, kis fiatal husit! 🙂 Ja, persze. Az meg nem velem akar villogni, hanem egy feszesmellű huszonévessel…Hát ami a feszes melleimet illeti…a push up is sikítva jön fel rám… 😀

Igaza lesz apámnak. Nem kell válogatni, 10 év után mindegyik párkapcsolat ugyanarra a szintre jut! Faszt finnyázni ilyenekkel, hogy tetszik-e meg okos-e?

De…tudod…elárulok neked valamit és tudom, hogy butaságnak fog tűnni, de megsúgom, így négyszemközt, és kérlek ne áruld el senkinek jó? Ha úgy érzed, hogy elpofáznád, akkor dugd be a cumit a csőrödbe és el ne mondd senkinek!

Az van, hogy én tudom milyen az apád. Gyerekkorom óta tudom. Érzem, látom, ismerem őt. Mikor becsukom  a szemem, mikor álomba merülök, akkor megvan, hogy milyen és egészen tisztán látom. És azért nem tudok összejönni mindenféle tinglitangli alakokkal, mert tudom, hogy ők nem azok! Vannak, akik hasonlítanak rá, akik majdnem olyanok, de…

Furcsa ez Piskóta. Egész életemben apádra vártam, apádra várok. És nem, nem szőke herceg fehér lovon, nem gazdag, nem is kimondottan jóképű, hanem csak olyan mint én és szeret engem olyan lököttnek, amilyen vagyok. És ilyen még nem jött velem szemben.

Apád már megvan, mindig is megvolt, éli az életét valahol és remélem, hogy boldog, tapasztalatokat is gyűjt, fejlődik, csak én már tudom, hogy ő van, ő meg lehet hogy nem is tudja, hogy én várok rá. Mármint nem úgy várok, mint a mesében, mert ha jönnének jelentkezők, akik átmennek a “tesztjeimen” és akiknek én is átmegyek a tesztjein, az tök okés, de én eléggé zűrös vagyok. Mindig azt hiszem, hogy már nem, hogy már rendbejöttem, de a lófaszt. Csúszik a szoftver rendesen.

 

Na befejezem a pofázást, bebújok a paplan alá és holnap reggelig ki sem dugom az orrom. És július 1-től új melóm van, reggel 8-tól fél 5-ig, ami azt jelenti, hogy nincs több délig döglés, hanem 6kor kelnem kell és délután 6 előtt nem érek haza. Igazi felnőtt leszek, semmire sem lesz majd időm. Azért néha írok.

És ha látod apádat, üzenem neki, hogy egy nagyon picit unom már a várakozást, ha esetleg összekapná magát és leszállna arról a szőkéről, azt módfelett megköszönném.

Puszillak Piskóta, gondolok rád, remélem hamarosan találkozunk, addig nyomom a Jégert meg siránkozom, aztán majdcsak lesz valahogy…

És olvasd el a kommenteket, tuti mindenki azt fogja írni, hogy ne várjak az igazira, hogy unalmas és görcsös a pasikeresésem és hogy szánalmas vagyok. Mert más dolgában mindenki kurvaokos… Főleg én. 🙂

Ölelés, cuppanós puszi és vaníliás karika!

Anyu.

 

 

Most már tudom mit akarok

38 és fél éves vagyok. Begyűjtöttem annyi pofont, sebet, pofáraesést, csalódást, kudarcot, hogy azt hiszem, kezd tisztulni a kép. Szeretem a mondást, miszerint mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Tudom, milyen kapcsolatra vágyom. Azt hiszem ,mindig is tudtam, csak tudat alatt folyton olyan pasit választottam, akinek nem kellek, lekezel, átnéz rajtam, nem lát, nem hall és nem érez, nem partner, hanem teher.

Szóval mondom mire jutottam.

Számomra az ideális társ:

– Egy felnőtt férfi. Nem magatehetetlen csecsemő, aki döntésképtelen és teszetosza. Jöhet zavarba, leeshet a lépcsőn, lehet bizonytalan és szkeptikus, de velem kapcsolatban tud dönteni, hogy igen vagy nem, felelősséget vállal értem és az érzéseiért.

– Empatikus. Hihetetlen, de kevés ember empatikus. Nem kell sem egomán, sem nárcisztikus, sem véleményvezér, sem macsó, sem önimádó. Empatikus kell, aki észreveszi, ha rossz kedvem van, fáj a fogam, nincs kedvem semmihez, vagy ha összecsaptak felettem a hullámok. Meghallgat, átérez, jól csatol vissza, nem reagálja le hülyeségekkel, amit mondok. Segít, támogat, érez.

-Gerinces. Megmondja a véleményét akkor is, ha az fáj nekem. Nem csak feketében és fehérben gondolkodik, hanem színekben. Mindenre nyitott és mindent befogad, megszűr, elemez, következtet, beszélget, informálódik.

– Kommunikál. Egyenesen, mint a nyíl. Nem játszmázik. 

– Elfogad olyannak, amilyen vagyok-mekkora közhely, de igaz-, vagy ha valami nagyon zavarja, elmondja, és ha nem sérti a határaimat, változtatok azon. Nem akar vékonyabbnak, kövérebbnek, cserfesebbnek, szótlanabbnak, nem ül a nyakamon, nem fojt meg, nem ellenőriz, nem vonja kétségbe amit mondok, nem nyomoz utánam, nem birtokol, hagy lélegezni és elfogadja, hogy partnerek vagyunk, nem pedig birtoktárgyak.

 

Röviden és tömören ennyi. Túl sok? Túl kevés? Túl extrém elvárások?

Hiszen cserébe én is ezt akarom adni. Az elején, mikor az ember szerelmes, akkor még nehéz. Mert akkor őrült, féltékeny, önző, kifordul magából és elviselhetetlen, én legalábbis ilyen vagyok sok esetben. De mikor viszont vagyok szeretve-persze ez csak elmélet-akkor megnyugszom. Addig van elmebaj, míg teperek a másikért és lepattanok róla.

De miért teperek senkiházi, gerinctelen, érzelmi nulla, kommunikációs csőd pasik után? Miért keresek bántalmazó kapcsolatokat? (Nem fizikailag). Miért keres sok nő olyan kapcsolatot, ahol előre tudja, hogy alárendelt lesz és vesztes?

2015 júniusában lezártam egy korszakot, felkeltem és megráztam magam.

“Na most volt elég!”-mondtam, miközben kiskanállal terelgettem össze a maradék önbecsülésemet a sárból.

Elég volt az áldozat szerepből, az aszimmetrikus kapcsolatokból, a pofonokból, a közös depiből, az egymás egyre mélyebbre rántásából és a híg fosból.

Nevetni akarok! Közösen megoldani a problémákat, közösen minőségi időt tölteni és élményeket szerezni, közösen álmodozni, közösen sétálni, közösen megváltani a világot. Nem energiát elszipolyozni, nem hibáztatni, veszekedni, keserű szájízzel lefeküdni, kiszolgáltatva lenni a másik hangulatának és szeszélyének, hanem 50-50%-ban lenni, együtt cipelni és együtt örülni.

Inspirálni, nem deprimálni!

Unom a sorskönyvemet és elegem van belőle. Unok megsebzett, sérült, boldogtalan, torz énképpel rendelkező kis mimóza lenni, akihez ha egy jó szót szólnak, már azonnal szerelmes.

Na neeeem! Nekem értékeim vannak! Nekem lelkem van, szívem, eszem, humorom, tehetségem, gerincem és kreativitásom, erős vagyok, megállok a lábamon és nincs az a fájdalom, ami maga alá tud teperni!

Akinek nem kellek, vessen magára. Így járt. Akinek kellek, tegyen le az asztalra valamit, hogy megnézhessem, mennyit érek neki, mennyit áldoz értem és hogy én mennyit áldozzak érte.

Aki nem keres, nem szeret. Aki nem akar velem időt tölteni, annak nem kellek. Aki látni akar, aki szeretni akar, aki tudni akarja milyen vagyok, az kezdjen el melózni ezen. Hulla fáradt vagyok, hogy mindig mindenkit én cipelek, elég volt, vagy megosztjuk a terheket, vagy Isten áldjon!

Eddig is megvoltam pasi nélkül, ezután is megleszek, de esküszöm mindenre, ami szent, a következő olyan lesz, aki boldoggá fog tenni, aki hagyja magát boldoggá tenni, akivel hónapokig tudok beszélgetni, akivel érezzük egymás rezgéseit és aki beleáll a kapcsolatunkba és összekapaszkodik velem jóban, rosszban, egészségben, betegségben.

Nem kell szex partner, nem kell flört, tinglitangli egyéjszakás maszatolás. Ember kell, nagy E-vel, mert ember vagyok és emberi bánásmód jár nekem is. 

38 és fél éves vagyok.

Nem volt még boldog párkapcsolatom, nem éltem még együtt senkivel, egész egyszerűen boldog akarok lenni akkor is, ha meg kell dolgoznom érte. Nem akarok meghalni úgy, hogy nem voltam viszontszeretve, hogy nem ájult el valaki a hajam selymességétől, a szemeim ragyogásától és az érintésemtől.

Élni akarok basszameg és megmutatni, hogy egy szerethető közeg vagyok, aki méltó egy gyerekre, több évnyi együtt élésre és egyáltalán…méltó arra, hogy valaki halálosan szerelmes legyen belé.

Ezt akarom, és ebből nem engedek.

Mert enélkül nem látom értelmét az életnek. És élni kell. És sok évnyi fájdalom után ki akarom dugni a fejem a napfényre.

Sokáig voltam hernyó. Mától a pillangó korszak következik.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!