bolondanyu

Tizenkilencedik bejegyzés- Tánc a hóban…

Szevasz Piskóta!

Ezt most nem neked írom, hanem valakinek, aki nem lett az apád..

*                                            *                                         *

Toporgok a lakásban.

Jövök-megyek ide oda, no nem nagy az egész, 41 négyzetméter, sok tükör, az előző tulaj oroszlán volt-jó fej csaj- nézegetem magam, siránkozom a ruhatáramon meg a seggem is nagy…

A tuja megint eldőlt az erkélyen, nem érdekel, mindenki annak képzeli magát, aminek akarja, ha neki kúszóbab vagy futómuskátli identitása van, ki vagyok én, hogy megfosszam tőle.

Kinyitom a hűtőt, van benne 5 üveg bor, remek, hát ez is itt fog megpimpósodni, mert ökör iszik magában, bezzeg ha feljönnél, adnék neked, mondjuk irsai pont nincs, de ha tudnám hogy jössz, elrohannék a teszkóba és vagy egy órát sminkelnék meg kipakolnám a ruhás szekrényt és hisztirohamot is kapnék tisztességesen, aztán közölnéd, hogy hogy nézek ki ennyi vakolatban, inkább mossam le.

Mindig is “kedves” voltál…

Úgy tudtál a szavaiddal gyomorszájon rúgni, mint senki más.

Na de nem jössz, mert letiltottalak a fészbúkról (is), persze kiröhögöm magam, és gyerekes és szánalmas, tudom jól, de meg kell mutatni a nemlétező erőmet a virtuális térben, hogy fasza csaj vagyok, tudok élni nélküled-ha a vegetáció is annak számít, akkor mindenképp élek.

Sokat gondolok rád, hülye módon a felsőtestedre, mert a vállad és a hátad olyan nagyon férfias volt, hogy valahányszor láttam, összepisiltem magam, te meg tőlem nem, csak azt mondtad, hogy irgalmatlanul béna vagyok és pingvin a járásom meg húzzam ki magam, persze igazad volt rohaggyál meg, de ettől nem igazán éreztem magam végzet asszonyának, csak akkor, amikor megfogtad a kezem egy pillanatra én meg csak lestem, milyen selymes a bőröd, mint egy csajnak.

Aztán szokás szerint elzavartál a francba.

Mondjuk, ha szerettél volna…nem szerettél, csak szeretted, hogy szeretlek és dagasztottam az egódat, mint a tésztát, egyre nagyobbra, én meg cserébe összementem, mert összeszottyasztottál, mint egy mazsolát, kicsiny kis bolond riadalom lettem, félős hisztigép, szivárványt kergető anti-királyány, csak mondtam a fura szavaimat, aztán jöttél a péklapáttal és lecsaptál. 

De nagyon óvatosan csaptál le és csak a saját érdekemben, amit ezúton meg is köszönnék, ha nem hiányoznál úgy, mint ahogy a hipó marja a kádat, vagy ahogy a tanárnő krétája csikorog az iskolai táblán.

Szóval megköszönném, ha szívből jönne és nem haragból és sértettségből.

“Kedvellek!”-mondtad-, én meg anyádra gondoltam közben, tudod kit kedveljél köcsöggyerek, belém halálosan szerelmesnek kell lenni, értem küzdeni kell, kard ki kard, fehér ló meg várárok és csata, hát erre fogtad magad és rászartál a fejemre, hogy harcoljon értem a radai rossebb, hess innen, szúrós kavics vagyok a cipődben, vagy már az sem, roló le, én meg balra el, függöny össze, mentem vissza a magányomba, a dohos és sötét barlangba, ahová te hoztál pár hónapig fényt.

Jó nagy barom vagyok, lehúztam a vécén egy évet, akkora lukat lőttem, hogy egy százezres stadion rajtam röhög, le is ülök a kispadra, sőt, inkább fülem farkam behúzom és irány az öltöző.

Most nem játszom egy darabig.

Ténfergek a lakásban, azt mondtad egyszer feljössz és hozol nekem egy kést, mert “romantikus” vagy és nyilván olyan szerencsétlen vagyok, hogy nincs is késem, és tényleg nincs, csak ez a recés izé, és annak is örülnék, ha csak becsúsztatnád a küszöb alatt és tudnám, hogy itt jártál.

Kinyitnám az ajtót és beleszippantanék a levegőbe, hátha érzem még az illatod…

Persze titokban arról álmodom-és ezt nem mondom el senkinek-hogy egyszer becsöngetsz és ittmaradsz egy egész napot, este mesét mondasz nekem és odabújok hozzád, a nagy, erős válladra hajtom a fejem és amikor nem látod, összetaknyozom sírásilag a pólódat miközben alszol és ölellek, aztán reggelig nézlek, mert tudom, most kell jóllaknom, mert soha többé nem fogsz jönni.

Átváltoznék ropogós pirítóssá és reggeli tejeskávé lennék, a szalvéta ami a szádhoz ér, a zuhany alatt a kellemetlen langyos víz ami kijön a meleg előtt, aztán mint a törölköző, köréd csavarodnék és magamba szívnálak.

Öntudatlan némasággal lesném minden mozdulatod és minden másodpercben elsorvadnék, milyen távol tudsz lenni akkor is, amikor itt vagy egészen közel.

De nem jössz, maradsz álom, délibáb, “mekkora egy barom voltam már megint” érzés, kósza gondolat a cipőfűzés és a csekkbefizetés között, sunyin meglesett fészbúk oldal egy kamu regről, hiába várt email és meg nem csörrenő telefon.

Dédelgetlek, aztán kapsz egy fiókot a szívemben és örökre bezárlak.

Gyilkos lesz ez a tavasz nélküled.

Ott fogok ténferegni a Dunaparton és a lenyomatainkat keresem majd…mint egy szomorú cirkuszi majom, aki lemenne a teszkóba és hozna neked irsait…

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!